A majonéz a modern fogyasztói társadalmat pillanatok alatt romokba tudja dönteni.

Majonézt manapság már a legelszántabb nagymamák sem készítenek, a tubusos majonéz így lassacskán etalon lett, valójában az emberek többségének nincs is fogalma se arról, hogy milyen az igazi majonéz íze, vagyis arról, hogy a majonéz mint olyan az tulajdonképpen mi is. Magára valamit is adó gasztronáci azonban élből utasítja vissza a tubusos majonéznek még a gondolatát is, és jól teszi, mert a majonéz, miközben romokba dönti a modern fogyasztói társadalmat, kiváló alkalmat nyújt a gasztronácinak az öntömjénezésre, a tudatos fogyasztó szerepében való tetszelgésre, valamint az önelégült höccögésre bajusz alatt is, és, jól tudjuk, aki embereknek főz, az pontosan ezeket a dolgokat keresi. Be szép is hát, hejj, mikor a vendég belenyal a salátába, és azt mondja, mmmm, mi ez az öntet?, és erre az alkotó gasztronáci önelégülten azt höccögi, hogy: majonéz. Ekkor a vendég szeme kikerekedik, és az alkotó gasztronáci menten elmagyarázza, hogy hát kérlek szépen, veszel egy tojássárgáját, elkevered egy kiskanál (dizsoni!!) mustárral, sózod, borsozod, majd kis adagokban hozzáöntögetsz olajat, közben habverővel energikusan habverőzöd, pont úgy, mintha habot vernél, és akkor ez lesz a majonéz, 3 percig tart az elkészítése, friss, ízletes, és olcsóbb mint a bolti. Ekkor a vendég elgondolkozik a fogyasztói társadalom visszásságain, és megfogadja, legközelebb ő is házi majonézt készít az asszonynak, hahó, lesz majd csodálkodás.

És valóban, lesz is csodálkodás, mert az ő majonéze sehogy se akar majd majonéz-állagú lenni, ellenben az íze, na az rossz lesz. A majonéz-állag eléréséhez ugyanis tudni kell habverőzni. Sose senki nem született még olyan, aki a helyes habverőzés mikéntjét szavakba tudná önteni, ellenben széles körben elfogadott tény, hogy az első két-három habverőzés senki emberfiának nem sikerült még, az utána következők azonban de. Vajon mi történik az első két-három, és az azokat követő habverőzések között? Talány, melyet megfejteni nem lehet, de amelyen ha elgondolkozunk, s ügyelünk rá, hogy gondolataink ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhetünk a nyomára. Mindenesetre a majonéz elsőre nem sikerül, legfeljebb a gyakorlott habverőknek. Állagilag.

Ízileg azonban nekik sem, ha nem tudnak egy apró titkot: minél kevesebb alapanyagból készül egy étel, annál fontosabb az alapanyag minősége. A közepes vagy rossz étolajnál brutálisabb alapanyag pedig nincs, és ez rögtön meg is mutatkozik, ha nem csak a benne létrejövő 180 °C-os hőfokot használjuk, hanem magát az olajat esszük kiskanállal, amint az a majonéz esetében történik.

Mármost mikor az alkotó szakács megörül, mert avokádóhoz jut, és rögvest salátát csinál rákból, kagylóból, avokádóból és egy kicsi grépfrútból, és ezt elkeveri a büszkén elkészített házi majonézzel, és aztán megkóstolja, és szörnyedve tapasztalja, hogy a büszkén elkészített házi majonéze avokádót, kagylót, rákot, mindent tönkretett, akkor... nos hát akkor... akkor a modern fogyasztói társadalom ismét vonzó perspektívaként ragyog fel lelki szeme előtt.